Érdekes módon a jány mindenkit elbájol, ami fura, hiszen ma objektíven végignéztem a fotótáramat, és bizony ez a gyerek is csak olyan gyerekecske, mint sok száz másik, fogatlan, félig kopasz, és mindent a szájába vesz.
Ráadásul új szokása a panaszos nyavalygás, amivel az őrületbe kerget. Sokáig nem tudtam mit jelent, de most már sejtem, hogy ezt használja az unalom, az éhség és még sok számos megfejthetetlen baja elmondására, de esküszöm olyan, mintha valami kifosztott zsidó lenne, aki imaszerűen ismételgeti égbe tárt karokkal, hogy : „nyammmammmammammmmmnenemamanyemanyammmmmmmmmaaammmmm”.
De ha ott vagyok és tényleg éhes, sokszor nemes egyszerűséggel annyit mond, hogy: hammamma
Persze, nem csak egyszer. Sokszor. Addig, amíg kanalat nem lát a kezemben.
De ha meglátja, akkor mindegy, hogy az mekkora méretű, anyagú, illatú, csak közelítsen a szájához, és ne legyen üres.
És természetesen ő akarja betenni a szájába, aminek az a vége, hogy megfogja a kanál fejét, az ujjaival, ezáltal az étel javát kitúrja a kanálból, de minimum két ujját és a kanalat feltétlenül beteszi a szájába. Mikor rájön, hogy nincs benne étel, vagy hagyja, hogy elvegyem tőle a kanalat (ez a tisztább forma), vagy elegánsan elhajítja a kanalat (ne adj isten, lóbálja a kezében, hátha kipréselődik még valami).
Ilyenkor azért akármilyen humánus is vagyok, szoktam csendben sikítozni.
2009.11.20.
Kettő nagy hírem van!
1.: Újra beleférek a kedvenc nadrágomba, ami terhesség előtt jó volt rám! (mellesleg tavasszal vettem, és nem tudtam hordani)
Pedig csak 4 kilót fogytam, és sajnos még hátravan legalább 6-8 kiló, amivel meg kell küzdenem. De akkor is beleférek! :)
2.: Dida fel tud úgy ülni, ha megszorítja a hüvelykujjam!
Ez egy új tudománya. :)
Ma joghurtos-barackos pakolásban részesítette magát fürdés előtt. Szépen levetkőztettem, és megvacsiztunk. Ő pedig szépen megkavarta a vacsorát, mint jó háziasszony a levest, majd megkóstolta, s ami lehullott, azt szép akkurátusan elkente a pocakján. :)
Hát, lehet hogy rosszul nevelem, de igen élvezem nézni, ahogy ilyeneket csinál. Szépen befűtök neki este, pelusra bontom, és hagyom, had bontakozzon ki.
Csak úgy ragyog a szeme, ahogy igyekszik betömni az ételt, és incselkedik, kacag, és persze én sem állom meg, s biztatom.
Végül is a gyerek 30 fokon mosható, a járólap meg még inkább.
