Ma kiderült, hogy a gyerek tud kínaiul.

Elmentem engedélyért, hogy a körzetünk papja elengedje a gyereket máshová keresztelni. Érdekes beszélgetés volt a nénivel, aki roppant lelkesen próbált beszervezni magukhoz keresztelni, de erős voltam, és nem engedtem a 21ből. Még az ebet is a karóhoz kötögettem, így aztán megkaptam a menlevelet, s csodák csodája, épp ott a plébánia mellett egy kínai gyorsétkezde tűnt fel, s én éhes lévén, s kíváncsiságtól hajtva betértem.
Volt ott invázió, a szokásos egész csing-csung pereputty az étteremben, a kis kínai csemete ott aludt a terem közepén a babakocsiban, nagymama falat meszelt, anyuka kiszolgált, apuka épp nem főzött.
 Érdekes lehet a kultúrájuk, mert a nagyi egyből letámadta a gyerekemet a kenguruban, lóbálta a lábait, lengette a kezeit, s közben lelkesen szövegelt hozzá. Én magam meg sem bírtam mukkanni. Az anyuka fordított (volt vagy 24 éves), s közben magyarázott: hogy nézzed, az enyém milyen barna, a tied meg milyen szép fehérbőrű (milyen meglepő), meg tud-e ezt meg azt. Közbe spontán letörli a nyálat a Dida képéről, feltűri a nadrágszárát, hogy milyen kis combja van, meg ilyenek, s láss csodát, gyermekem még nálam is szociálisabb, mert pár perc helyzetelemzés után, egész egyszerűen elkezdett válaszolgatni a kínai néninek, aki lelkesen karattyolt neki számomra érthetetlen nyelven.
 Úgy vélem ezek után az a legtermészetesebb, hogy felajánlom valakinek tolmácskodni egy kínai útjához.