2010.04.22.
Meglett.
Az apja megrendelte húsvétra, hát megkapta. 2009. Április 12-én, húsvét vasárnap.
Gondoltam szórakoztatásképp írok a szülésről, mert az is egész vicces volt.
Persze egy szüléshez képest. :)
Mivel Didának esze ágában sem volt már egy hete előbújni, szombaton elhelyeztek a nőgyógyászaton.
Valahogy úgy gondoltam, a doki csak nem olyan elvetemült, hogy húsvétkor akarjon a kórházba rohanni hozzám, mikor otthon is ünnepelhet. De tévedtem.
Hajnalban arra ébredtem, hogy valami más. Bizonytalan voltam, most kell már szólni, vagy még nem? A szobatársam viszont kikelt magából, és rám parancsolt, hogy azonnal riadóztassak mindenkit, nehogy ott szüljek meg neki. Euért az ügyeletes doki megvizsgált, de azt javasolta, aludjak még.
Hát én aludtam is, aztán délelőtt számoltam a fájásokat, ahogy kérték. A párom bejött, kártyáztunk, aztán délután felhívtam a szülésznőt, hogy most már szerintem alakul a dolog, mert néha kapaszkodnom is kell a széktámlába. De azért aránylag elviselhetőnek éreztem a dolgot, így kártyáztunk tovább. Az orvos is felhívott, mondtam neki, á, semmi baj, csak csendben szenvedek.
Mondta, akkor ő is jön.
Mikor megérkezett a szülésznő 4 körül, még javában kártyáztunk.
Láttam rajta, hogy elbizonytalanodott azt illetően, hogy ez most vaklárma volt-e vagy sem, de aztán a fájásom meggyőzte, hogy ideje lenne átsétálni a szülőszobába. Azért még befejeztük a partit, mielőtt átmentem volna.
Ott mindenki örült, hogy milyen szépen haladunk, és némi burokrepesztés után bedobtak a fürdőszobába, hogy relaxáljak, meg ilyenek. Mert a Szent Imrében ilyen humánusak, meg alternatívak.
Ekkor rájöttem, hogy teljesen feleslegesen tettem be hálóinget a szüléshez. A zuhanyzóban felakasztottam, és aztán az ott is maradt.
Aztán arra is rájöttem, hogy ha egy méterre van a vécé a zuhanyzótól, az kutya messze van, ha az ember vajúdik a vécén, de úgy igazán. És aztán arra is, hogy a meleg víz nem tudom kinek segít, de nekem nem hiszem.
Úgy éreztem végleg ottfelejtettek, és én a vécén fogok megszülni. Szerencsére nem így történt, a doki bekukkantott, hogy kijönnék-e? Kezembe nyomott egy lepedőt. Vállamra vetettem, és a doki megjegyezte, milyen jól áll. Még volt erőm viccelni (bár hogy hogyan, azt nem tudom), és kicsit billegetve magam, közöltem vele, hogy tudom. :)
Bementünk hát a szülőágyra, ahol is az ággyal szemben egy borzalmas tájkép volt, ezt szóvá is tettem, mire megbeszéltük, hogy legközelebb lecseréljük egy szebbre, sőt, mivel nem szeretem a kék színt, a falat is átfessük a dokival szülés után. A Szent Imrében minden szülőszoba egy normál szoba hatását igyekszik kelteni. Ekkor a doki megtippelte az éjféli babát, amin én igen felháborodtam, hogy tudja ki vár erre éjfélig, nincs nekem ennyi türelmem. De a szülésznő azt mondta, előbb is meglesz. És meg is lett, este nyolc után. Nyolckor én csak azt láttam, hogy igen mosolyog mindenki, és a szülésznő bokán rúgja a dokit, hogy ugye megmondtam, hogy nem várunk éjfélig.
Aztán már csak arra emlékszem, hogy ez a kis vakarcs csak ordított, hogy wá-wá, és amint az apja kézbe kapta, elhallgatott, és láttam rajtuk, hogy teljes szerelembe estek egymás iránt. Én persze csak egy adag pisit kaptam a hasamra tőle, az apjától meg azonnal elájult. :)
Sajnos, nem ment minden zökkenő mentesen. Mikor eljött az idő, Dida kizökkent. Szó szerint lepottyant a szülőágyra. Nem volt idő elkapni, úgy sietett.
