Az elvárosiasodás, ugymond higenikus, modern környezet azt tette velünk, hogy már azt se tudjuk mit eszünk. Egyél mindig frisset! Sőt, olyan frisset, hogy még élőt! Ez a legujjabb trend. A csírák. De ugyan mit érdekelnek engem a csírák, a növények, amiket még babakorban gyorsan megölünk, mielőtt valódi hasznot és bőséges táplálékot adhatnának az egész család számára! ( pl borsócsíra, amit ha hagytak volna megnőni, egy szár kb tíz- húsz hüvely borsót termett volna, amiből már egy tál leves meg is van egy szem krumplival, meg egy negyed répával.) Beszéljünk inkább az isteni finom rothadó, bomló ételekről.
Megőrültem, gondoljátok. Akkor hát lássátok.
Kezdjük a tejjel. Vala a tej, aznap fejt, reggeli tej, mely dús, és laktató, isteni meginni, de mivel egy tehén napi 20 litert ad, nem hiszem hogy van olyan család aki egy tehén napi adományát elfogyasztaná. Ha megfőzzük, az az egy napi adag is még két- három napig finom. De mi van azzal, ami nem fogY el? Egy hét után aludt tej lesz belőle, ami önmagában is csemege, de aludtejes prószaként nagyon nyami! És ha még várunk? Egy hónap mulva, lecsöpögtetve túró, még sokkal tovább, megfelelő módon érlelve sajt.
Aztán ott van a hús. Frissen illatos, finom hús, de számos recept pácban puhítja a húst egy- két napig, sőt, bizonyos husokat addig rohasznak amíg "le nem szakad a farkáról". A frisseség ezennel oda. Ha végleg nem bírsz annyit megenni, szárísd ki. Bizonyos helyeken ,illetve időkben az emberek szárított húst ettek, de három hétig füstölve az öreg hús se fúj, kidobandó, hanem ugy hivják reggeli kolbász.
A növények se maradhatnak ki. Legjobb példa a savanyúság. Mit tegyél, ha nem bírsz megenni egy egész fej káposztát? Reszeld le, sózd meg, és hagyd ott. Két hét mulva remek savanyúság sült hús mellé.
Elfog a kacagás, mikor ismételten azt látom igazolódni hogy az ember az az állat ami valóban mindent megeszik. Még a disznóknál is rosszabbak vagyunk.
