Újra költözünk. Három éve még egy gyerekkel és némettudas nélkül kerestünk lakást, a netről. Egy munkatárs telefonálgatott az ügynököknek. Most már két gyerek van, s ha nem is hibátlan nyelvtannal, de mindketten megértetjük magunkat, és nem pislogunk ilyedten, ha bajorul válaszolnak. Ezúttal én vagyok a szervező. Három ingatlanügynököt kerestem fel, kettőt személyesen, egyet csak telefonban, a negyedik ügynök az, akitől a mostani lakást béreljük. A mostani lakást egy lakásokat bérbeadó cégtől béreljük. Természetes, hogy nekik hiába nyújtom be az igényemet új lakásért, nem fognak segíteni, hiszen több pénz nekik a váltás, mintha sikerül rávenniük hogy maradjak. A siker érdekében még a festőket is kirendelték, hogy eltüntessék a penészt. Látva a festők munkáját nem tudtam megnyugodni és továbbra is a mostani lakásunkat választani a mindennapi életünkhöz, ( mikor megláttam a penészfoltot x réteg fal alatt is)ezért telefonálgattam tovább. Érdekes, de amint meghallják a telefonban, hogy kûlföldi vagyok, megígérik hogy visszahívnak időpont egyeztetésért, aztán nem hívnak. Mindig ugyanaz a szöveg: most nem vagyok az irodában, nincs nálam a noteszem, utána kell néznem a lehetőségeknek, majd visszahívom. Mikor? Kérdem. Egy óra mulva....Délután. Jönnek a válaszok.
Tanulságos kis mese.
Herr Moser urat szabályosan üldöztem. Egy olyan lakást találtam, amibe már fotók alapján beleszerettem. Herr Mosert hatszor hívtam fel. Kétszer hétfőn, négyszer kedden. Minden alkalommal megkérdezte, hányan is költöznének? Mi a foglalkozásuk? Hatodszorra sikerült nem túl kedves, de annál inkább agresszïv modoromat elővéve időpontot kicsikarnom. Bár a lakás olyan gyönyörű volt, mint a képeken, az ablakok, a terasz és az udvar egy négysávos útra nézett. Ezt elfelejtették mondani. Csak azt kötötték ki hogy egy állatmentes, csendes és dolgozó párt keresnek.
Frau Sabrine-t már hetek óta üldözöm, jó, a húsvét miatt pár nap kimaradt. Először kerek perec kijelentette hogy nincs lakás. A neten csak falun találtam, de mondtam neki, nekünk Kümmersbruk ( Amberg egyik széle) még jó, de akkor sincs lakás. A neten kettőt is hirdetett Kümmersbrukban. Az ünnepek alatt feltett egy új lakást, de kultúrált voltam, nem hívtam fel húsvét hétfőn. Kedden négyszer hívtam, kétszer fel se vette. Kétszer megígérte hogy visszahív egy óra múlva. Szerdán kétszer megígérte hogy visszahív. Harmadszorra pedig ez a beszélgetés zajlott le:
- meg tudná nekem mondani hogy a neten lévő 4 szobás padláslakás szabad e még?
-Hol?
-Ambergben. 400 euro a bérleti díj.
-Végülis, még szabad. Hányan költöznének?
- két felnőtt, két gyerek
Három gyerek?
Két gyerek.
Három gyerek?
Nem, két gyerek.
Hány gyerek?
Egy másfél és egy négy éves. Két gyerek!
Elnézést, én úgy gondolom ez a lakás nem elég nagy önöknek. A negyedik szoba dolgozószobának jó.
( bár tudtam, megkérdeztem)
Mekkora a lakás?
87 négyzetméter. És a fürdő is kicsi. (megjegyzem, kád van benne, a netes leírás szerint)
Én szeretném megnézni.
Úgy gondolom feleslegesen vesztegeti az idejét rá.
Rengeteg időm van. A megtekintés ingyenes, igaz?
Igen. A megtekintés ingyenes.
Akkor kérek egy időpontot.
Holnap 10 óra jó lesz?
Rendben. Melyik utca?
Eglseer.
Melyik ház?
Egyes.
Akkor holnap 10 kor ott leszünk az eglseer utca 1- nél.
Igen.
Viszhall.
Visszhall.
Felhívtam Frau Moschke- t.
Még csak meg se kérdezte ki vagyok és mi a telefonszámom. Kapásból lenyomta a torkomon a megnézem a noteszem majd visszahívom ha ráérek szöveget. Azok után, hogy személyes találkozáskor két lakást is említett ( hirdetőtáblán is), és kidobott, hogy időpontra siet. Délelőtt hívtam, nem hívott vissza. Holnap ő a következő áldozatom, akit üldözni fogok.
Herr Klar kedvesebb volt, de ő azt mondta csak egy házat tud javasolni, ami sem árban, sem a millió lépcső miatt nekünk nem passzol.
Konkluzió: ha egy külföldi lakást keres, kérjen meg egy németet, hogy telefonáljon, vagy legyen roppant szívós és ne sajnálja a telefonpénzt.
