Ha kint nulla fok alá esik a hőmérséklet, jön a köd és nem lehet kimenni. Azt hiszitek tán viccelek? Nem viccelek. A kölkök azonnal betegek lesznek ettől a nyákos ködtől, többnyire nem annyira, hogy félholtan heverjenek, de kimenni nem lehet velük, ha meg nem betegek, Zsuzska egyszerűen sír, amint megérzi a hideget az arcán, mert utálja. Gondoltam eljárunk majd táncolni, tornázni, de ugye oda el kell jutni valahogy. Minden, ismétlen minden foglalkozás olyan időpontban kezdődik, mikor Zsuzska még alszik. Áááá!
Dida meg nem mozogja ki magát, este őrjöng, spontán agyon veri a kicsit a seprűvel ( nem szándékosan, de akkor is), szétbontja a lakást, hogy más formációban összerakja, huzza- nyúzza, cipeli a testvérét, aki hiába nyivákol tiltakozva, és olyan eget rengető hülyeségek jutnak eszébe az energiatúltengéstől, hogy hogy nem bírom elviselni az amugy roppant értelmes, nyugodt gyerekemet. Hogy az ovi elêg neki. Nem elég. Mostanra annyira megszokta, hogy le se fárad. Ezért én, a nagy sportlédi, aki inkább abból űz sportot hogy hány percen át birja a kanapéhoz, ágyhoz szoritani az oldalát, mielőtt a lányai ugráltatnák, elkezdtem youtube- on zumbázni. Amikor a kicsi alszik, a nagyobbal egy órát zumbázunk, labdatornázunk, táncolunk, mindegy mit, csak mozogjon. Élvezi. Az a durva, hogy én is.
